Észak Hegyháti Letelepedési EXPO megrendezése

Az EXPO célja: személyes találkozás és információ biztosítása azok számára, akik az Észak Hegyháti közösség tagjai kívánnak lenni és házvásárlást vagy házépítést, letelepedést terveznek vidéken, érdeklődnek 
az itteni lehetőségek iránt. Az expóhoz kapcsolódó települések: Alsómocsolád, Bikal, Mágocs, Mekényes, Nagyhajmás.

Az EXPO előzetes programterve:

Az első nap lehetőséget kívánunk adni a településeinkkel való találkozásra, a térség munkáltatóinak, intézményeinek, szolgáltatásainak megismerésére – nyitott nap keretében. Az érdeklődőkkel érkező gyermekeknek külön programot tervezünk.

A második nap a térség hagyományos Családi Napja Bikalon.  Ennek keretében résztvevőként bele lehet pillantani értékeinkbe (helyi fellépők, helyi kézművesek, közös főzés, játékos vetélkedők kicsiknek és nagyoknak.) A korábbi évek hangulata és eseményei felidézhetők honlapunkon és facebook oldalunkon

A harmadik nap a kirándulásé és a találkozásoké a helyiekkel
pl. Alsómocsoládon a Letelepedést támogató munkacsoporttal, – igény szerint

A letelepedési EXPÓ megrendezési időpontja: 2019. szeptember 13-14.

projektgazda

Halmai Zsuzsa vagyok, közösségfejlesztő, az Alsómocsoládot is magában foglaló mikrotérség, az Észak Hegyháti Mikrotérségi Unió munkatársa, atipikus vidékfejlesztő. Városban születtem, kis faluban töltöttem gyermekkorom nagy részét, ma egy közepes nagyságú városban lakom és 8 év óta ezért a vidéki közösségért dolgozom.

Számomra mindig a közösségek adták azt a pluszt, ami család, a lakhatás, megélhetés, az elérhető szolgáltatások mellett az életminőséget jelentette. Ezért hiszek abban, hogy a vidéki élet is megadhatja a teljes élet keretét, de kerülni kell az illúziókat.

kiket keresünk?

potenciális látogatókat, közösségszervezőket, marketing és média szakembereket

mivel rendelkezünk?

régió- és közösségfejlesztési ismeretekkel

mire van szükségünk? 

ötletekre, hogy milyen információkra lehet szüksége az érdeklődőknek, letelepedni vágyóknak, milyen programokat lehetne még betenni az EXPO-ba, milyen felületeken lenne érdemes megosztatni az eseményt, hogyan tudnánk elérni a legjobban a célcsoportot. Hogyan tudnánk a legjobban meghatározni a projekt célcsoportját?