Gyüttment Krónikák 1: Sal Fanni, Nyimi ökoközösség

Sal Fanni, a nyimi ökoközösség egyik tagja Siófok mellett lakik egy kis zsákfaluban, Nyimben. A közösségük jelenleg 12 emberből áll és ebből 8 fő lakik a faluban. Egyik legfontosabb céljuk a szoros közösség kialakítása, amit nem szeretnének ökofalunak hívni mert egy eleve meglévő falunak a részeként alakulna ki a lakóközösségük. Jelenleg Nyimben van pár házuk ahol élnek és lassan haladnak abban az irányba, hogy a közösen birtokolt legelő területre ki tudjanak költözni.

Közösségük építésében közel 10 éves tapasztalattal rendelkeznek, ebben a kezdeti álmodástól a megvalósulásig minden szakaszt ismernek, és a saját történetükből leszűrt rengeteg tanulságot másokkal is szívesen megosztanak.

Jól kidolgozott csatlakozási folyamatuk van, amit ugyancsak a saját tapasztalat alakított ki. Nagy öröm számukra, hogy már van 6-7 ember, akik napi szinten együtt dolgoznak és egyre jobb a közösség, de még várnak új csatlakozókat, hiszen a közös terület még sokkal több családot is képes lenne befogadni. Ezért most azon dolgoznak, hogy legyen helyük új családoknak átmenetileg lakhatást biztosítani. Most úgy számolnak, hogy évente 1 családot tudnak a közösségbe így beintegrálni.

A jelentkezőket egy mentori rendszer is támogatja, amelynek célja a teljeskörű közösségi tagságra való felkészítés.

A gyüttmentség korábban egy pejoratív jelző volt Fanni számára, mert a szó az állandó vándorlást, a létbizonytalanságot jelentette, de mostanra ez benne átalakult: a Gyüttment Fesztiválon minden évben részt vesz, és itt fel tud töltődni élményekkel és olyan barátokkal is találkozik itt, akik az ország másik felében laknak és máskor nincs lehetősége találkozni velük.