Amikor vezetni tanultam, illetve még csak a Kresz tanfolyamnál jártam, egy barátom kitalálta, hogy tanít egy kicsit. Kivitt a város szélére, egy mezőre, és átadta a kormányt, közben magyarázott. Haladtunk a földúton, majd elértünk egy y-elágazáshoz, de egyik irányba sem lehetett továbbmenni. “Nosza, fordulj meg ipszilonban” – mondta, majd megkérdezett: “Ha balra hátra akarsz menni, merre fordítod a kormányt?” És én gondolkodás nélkül vágtam rá: jobbra. A térdét csapkodta nevettében. “Minden női ismerősöm, aki nem tud még vezetni, fordítva mondja!” – magyarázta a derültsége okát. Ezután lerajzolta nekem, hogy mozog az autó kereke, persze, így teljesen logikus, hogy ugyanúgy balra tekerem, gondoltam.
Másnap elmeséltem ezt az oktatómnak, aki döbbenten mondta: kivétel nélkül minden női tanítványa fordítva hiszi először. “Nektek valahogy megfordul a világ ilyenkor, vagy fordítva működik az agyatok” – nevetett. Akkor egy darabig teszteltem az ismerőseim között, és tényleg, szinte minden nő belefutott ebbe a tévedésbe. Sőt, bevallom őszintén (és állítólag ezzel nem vagyok egyedül), hogy bár már másfél éve vezetek rendszeresen, tolatás előtt még mindig elgondolkodom ezen egy tizedmásodpercig …
Szerintem ez egy vicces, és nagyon érdekes példája a férfiak és nők közötti különbözőségeknek. Rengeteg apróságot lehet még persze találni erre a hétköznapokban, onnan kezdve, hogy “a férfiak sosem látják, ami az orruk előtt van”, vagy hogy “a nők nem tudnak térképen tájékozódni” egészen odáig, hogy akár komolyabb konfliktus is származhat egymás félreértéséből.
Egy alkalommal például egy férfi kollégámat hívta fel a felesége, váltott vele pár ingerült mondatot, majd miután lerakta a telefont, hozzám fordult: “Nem értem a nőket. Felhív a feleségem azzal, hogy a nagyobbik gyerek nyűgösen kelt, alig tudta összekészíteni, a kisebbik meg magára öntötte a kakaót, majdnem elkéstek, de hát mit csináljak én ezzel? Itt vagyok kora reggel óta, nem otthon, hogyan oldjam meg?” Elmagyaráztam neki, hogy a felesége egyáltalán nem megoldást vár, azon ő már túl van, csak szeretné megosztani a reggeli élményeit. “És kivel ossza meg, ha nem veled, aki a legközelebb áll hozzá?” Lehetett látni a megdöbbenéssel vegyes felismerést a kollégám arcán, ahogy hirtelen megértette a két nem közötti egyik nagyon lényeges különbséget: hogy a férfiak többnyire a megoldást keresik, míg a nők az együttérzést. (Akit érdekel, itt a történet folytatása: elszaladt visszahívni a feleségét, és egy idő múlva elégedett mosollyal tért vissza.)
Minden az őskorban kezdődött …
Aki kíváncsi, egy kis kutatással hamar megtalálja a különbözőségek evolúciós, még az őskorban gyökerező okait. Akkoriban a két nemnek nagyon hatékonyan kellett együttműködni a túlélés érdekében, ezért mindkettőjüknek megvolt az igen konkrétan körülírt szerepe, és hiába változott azóta hatalmasat a világ, ezek a mélyen belénk kódolt gondolkodásbeli különbségek most is működnek.
A férfiak vadásztak, a nők gyűjtögettek és gyermeket neveltek. A férfiaknak ezért például nem volt előnyös a túl sok beszéd, szavak nélkül kellett megérteniük egymást, a sikeres vadászat érdekében pedig jól együttműködniük. Nagyon pontosan kellett célozniuk, ehhez szükség volt egyfajta “csőlátásra”: íme az ok, hogy miért nem találja a tejfölt a hűtőben, miközben az orra előtt van: mert ő azon a polcon keresi, ahol hiszi, hogy van, a csőlátás miatt máshol nem veszi észre. Problémákat kellett hatékonyan megoldaniuk, a harc és a vadászat pedig hirtelen nagy erőkifejtéssel járt, amit utána ki kellett pihenniük (sok nő panaszkodik arra, hogy a férjük hazamegy munkából, és onnantól semmit nem csinál, csak pihen).
Az otthon tevékenykedő nők tanították a gyerekeket, tartották össze a közösséget, és oldották meg a törzs konfliktusait, ehhez pedig több beszédre volt szükség – és unalmas is lett volna enélkül egy átlagos nap. Egyszerre gyűjtögettek és neveltek gyerekeket, ehhez több irányba kiterjedő figyelem kellett: így hát ő megtalálja a tejfölt a hűtőben, mert egyszerre látja az összes polcot. Ugyanakkor az együttérzés, az élmények megosztása is fontos volt. Ők egész nap tevékenykedtek, de ezek nem igényeltek túl nagy erőkifejtést (most is egész nap sürögnek-forognak, sok apró feladatot végeznek el). És hát a színek: egy vadászó férfi számára minden szarvas egyformán barna, és ennek nincs is jelentősége, na, de az egyáltalán nem mindegy, hogy a királykék, de mérgező bogyót, vagy a zöldeskék ehetőt gyűjtjük be.
Jól látszik tehát, hogy ezek a különbözőségek a törzs életben maradásához, az utódok felneveléséhez elengedhetetlenül és egyformán szükségesek voltak. Különbözőek vagyunk tehát, de egyformán értékesek.
Amikor a női jogokért küzdünk, talán érdemesebb lenne abból kiindulni, hogy nem attól leszek nőként egyenértékű egy férfival, ha ugyanazt csinálom, és pontosan ugyanúgy, mint egy férfi. Hiszen nem vagyok férfi. Azt lenne érdemes felismerni, és a társadalmi gondolkodásba mélyen beágyazni, hogy a “hagyományos” női munkák ugyanannyit érnek, mint a férfi munkák. Vagyis hogy például amit egy kisgyermeket nevelő, és háztartást vezető feleség csinál, az éppolyan értékes, mint amit a férje a munkahelyén. Ennek is megvan persze az oka, hogy az úgynevezett “láthatatlan munkákat” (amikről mindenki tudja, hogy egyébként mennyi fáradsággal járnak) kevésbé becsüljük, mint a “rendes”, hagyományos munkahelyen végzetteket. Ez a szemlélet még a nőkben is kódolva van, sokuk lenézi azokat, akik “csak háztartásbeliek”. És többségük akkor is fontosnak tartja az előrehaladást a munkájában, szakmájában, ha otthon három gyermeket nevel – többnyire azért, mert a társadalom a látványos szakmai karriert tartja egyedüli értéknek, ha munkáról van szó. Mármint egy “férfiszemlélettel” rendelkező társadalom, amelyben nekem, mint nőnek is “férfiként” kellene helytállnom. Mindez pedig rengeteg súrlódáshoz, konfliktushoz, feszültséghez vezet – ja, meg egy rakás kiégett, halálra fáradt nőhöz, akik sokszor egyszerre több területen, otthon és a munkahelyen is próbálnak maximálisan teljesíteni.
Uranosz és Gaia
Tegyük gyorsan hozzá, hogy itt most elsődlegesen a férfi és női minőségekről van szó. És hogy ez mit is jelent, azon rengeteget gondolkodtak már filózófusok és pszichológusok is, de többnyire ősi, spirituális tanokban is találunk elméleteket róla. Legegyszerűbben: a férfi minőség a cselekvő, teremtő, a női a fenntartó, követő. Ha mondjuk a természetből szeretnék rá hasonlatot találni, akkor az eső és a föld jutna eszembe: az eső, vagyis inkább az égbolt, ahonnan jön az eső, a férfi minőség: leesik a talajra, a földre, és “megtermékenyíti” azt, vagyis hatására elkezd kicsírázni a mag. A görög mitológiában erre például elég jó utalást találunk, hiszen az Ég istene férfi (Uranosz), míg a Földé nő (Gaia). Ők persze egy párt alkotnak. Ez a két minőség, a férfi és a női valójában mindannyiunkban benne van, és az adott helyzet dönti el, hogy melyiket vesszük elő, melyiket használjuk – illetve persze az is fontos, hogy harmóniában tudjuk tartani a kettőt.
Senki nem “tiszta” férfi vagy nő tehát, ezért is fontos, hogy ne határozza meg a társadalom, a közösség, hogy mi a férfi, és mi a nő “dolga”. Ha van szabad akaratom nőként például abban, hogy a karriert, vagy a gyereknevelést választom – illetve melyiket milyen mértékben -, akkor ezen belül könnyebben tudok felelősségteljes döntést hozni, megtalálni a kettő között az egyensúlyt. Az is fontos, hogy a társadalom, a közösség részéről elfogadva érezzem a döntésemet, és ne bélyegezzenek meg mindenféle gúnynevekkel akkor sem, ha csak karriert szeretnék, és gyermeket nem, vagy éppen fordítva. De ha épp egyikről sem szeretnék lemondani, arra is legyen meg a lehetőségem, és ne álljon elő az a kényszerhelyzet, hogy nem tudok eleget foglalkozni a gyermekemmel, mert például a munkahelyemen nincs lehetőség a kevesebb munkaidőre. Ja, és persze otthon se legyen súrlódás e téren a párom és köztem; a férfi ne várja el, hogy minden otthoni feladatot a nő végezzen el, miközben mindketten dolgoznak, és ne is segítsen, hanem egyszerűen osszák meg a teendőket – hiszen közös az otthonuk.
És mindebből ne hagyjuk ki a férfiakat sem: a társadalom nemi szerepekkel kapcsolatos hozzállása, amellyel gyakran túlságosan mereven határozza meg, hogy milyen mozgástere van az egyes nemeknek, azon férfiak számára is hátrányt jelent, akik személyiségükből adódóan nem a tipikus “alfahímek”, tehát eltérnek az átlagosan elfogadott “férfinormától”, emiatt akár gúnyolódás tárgyává válhatnak, és így sok, mély sérülést szerezhetnek.
Az együttműködés kulcsa
A férfiak és a nők különbözőségei valójában egymást kiegészítik, és együtt alkotnak egy nagyobb egységet. A Jin-Jang ábra ezt tökéletesen kifejezi. A két mező hajszálpontosan egyforma, egymással ellentétes, és mindegyik tartalmaz egy pici darabot a másikból. De mondhatnék egy nagyon egyszerű példát: ha paprikás krumplit főzök, ahhoz egyformán fontos a hagyma és a krumpli (meg a paprika meg a só), és külön-külön nem, csak együtt válnak egy ízletes étellé.
Olyan közösséget lenne jó létrehozni tehát, ahol nincsenek nemi alapon előre leosztott szerepek, hanem jut figyelem a személyiségből adódó különbözőségekre is.
Ezek felismerése, elfogadása és okos módon való “hasznosítása” pedig olyan erőforráshoz juttatja a közösségeket, amely elengedhetetlenül szükséges a fejlődésükhöz. Hiszen ahhoz, hogy előrejussunk, szükség van a kezdeményezésre, cselekvésre, egyes helyzetekben versengésre, arra, hogy dinamikusan megtegyük az első lépéseket (férfi minőség). De ugyanígy szükséges az is, hogy legyen, aki követi a teremtőt, megvalósítja az ötleteket, befogad, elfogad és együttérez, tehát összetartja a közösséget (női minőség). Ha az egyik vagy a másik hiányzik, vagy a kettő nincs egyensúlyban – valószínűleg széthullik a közösség. Ha nincs elég férfi minőség, akkor nem történik semmi, ha nincs elég női, akkor meg nem marad semmi.
A férfi-női különbözőségeket gyakran csak a párkapcsolatok szintjén értelmezik, holott az élet más területein is megnyilvánulnak: mondjuk a közösségekben. Én például egy munkakapcsolatomban élem meg ezt a dinamikát: legtöbbször a férfi kollégám az ötletadó, az “elméleti teremtő”, én pedig a megvalósító. Érdekes módon itt tudom megélni a fenntartás nélküli követést – és a fenntartás nélküliség itt nem azt jelenti, hogy gondolkodás nélkül, mert visszajelzés is van (sőt, néha vita is), hanem hogy bizalommal. Persze, ez nem egy merev szabályrendszer köztünk, van, hogy megfordulnak a szerepek, a lényeg azonban az, hogy mind a kettő megvan, tehát nem igazán fordul elő, hogy mindketten egyszerre versengésbe kezdünk, vagy a másikra várunk. És pont ez a kulcsa annak, hogy tudunk együttműködni, így lesz produktum.
Az Ariadné műhely egyik legfontosabb célja, hogy segítsen egyensúlyba hozni ezt a két minőséget, és így abban is irányt mutasson, hogyan lehet nem csak az egyéni, hanem a közösség “szemüvegén” keresztül is ránézni a közösségben zajló folyamatokra. Erről később bővebben is írunk.