Hol tart most a közösségi facilitátor képzés?
Szia Cézi, nyugi, csak én vagyok – mondom megnyugtató hangon az ugató kutyusnak, miközben a megszokott módon, gyakorlott mozdulattal, a kerítésléceken benyúlva elhúzom a kapu reteszét, és benyitok az udvarba. A kutya nem is szól semmit tovább, üdvözlően csóválja a farkát, főleg, miután kap egy simogatást. Persze, hiszen hetente többször is találkozunk, a gazdija ugyanis a barátnőm, és a közösségem tagja, akivel most már együtt is tanulunk közösségi facilitátornak az Ariadné Műhely képzésén. Most is éppen ezért érkeztem hozzá.
Ahogy belépek az ajtón, már nyújtom is neki Bakacsi Gyula Szervezeti magatartás és vezetés című, majdnem 350 oldalas könyvét, amely alapmű egy közösségi facilitátor számára. A háromtagú tanulócsoportunkból már csak én hiányzom, egy gyors üdvözlés, egymásnak örülés, teafőzés után már állunk is neki a képzés harmadik részének, az online facilitátor oktatás eheti feladatának. Most összekapjuk magunkat, mert a múltkor, karácsony előtt, a tanulócsoportos feladatmegoldásunk egy három órás ki-hogy-van-kör lett – de hát egyszer belefér egy kis lazítás.
Szeptember óta, tehát már lassan négy hónapja tart a képzés. A hétről-hétre kapott újabb és újabb elméleti összefoglalók, feladatok mennyiségével párhuzamosan nő az alázatom is. Azt gondoltam, nem lesz nehéz a képzés, hiszen több önismereti csoportban jártam már, elvégeztem egy mediátori és egy coach képzést is, de már látom, mekkorát tévedtem.
Úgy érzem magam, mintha egy hegy tetejére igyekeznék: minél feljebb jutok, annál nagyobb részlet tárul a szemem elé a még nem ismert, felfedezni vágyott tájból – és ezzel együtt annál több bennem a kíváncsiság, a tudásvágy.
Egyértelmű, hogy a tanulnivalók nem fogynak el a végével. Szerintem ez egy életre szóló tanulás, hiszen az emberi viszonyok, és a közösséget érő külső hatások folyamatosan változnak, azokkal gyakorlatilag megállás nélkül foglalkozni kell, nem beszélve a saját belső fejlődésemről.
Önismeret és asszertív magatartás – az alapok
Először Nyimben találkoztunk mindannyian, 19 résztvevő és 3 tréner egy kétnapos, önismereti fókuszú tréningen, amelyet Orosz Katalin, klinikai szakpszichológus, a Nyimi Öko Közösség egyik alapítója vezetett. Sok minden belefért ebbe a két napba: együtt gondolkodás, beszélgetés, csoportmunka, meditációs gyakorlatok, nagy felismerések, kapcsolódások, nevetések és sírások, na, meg a közösség által készített ínycsiklandozó ételek, és egy kis kellemes esti borozgatás kint a szabadban, a csillagok alatt, a hűvös, illatos levegőn, amelyet – úgy képzeltem – mintha egyenesen a fák lehelltek volna ránk. Élő környezet, élő élményekhez. Egy közösségi facilitátornak elemi szükséglete a megfelelő önismeret és önreflexió, hiszen erre alapozva tudja alakítani a saját és a többiek viszonyrendszerét a közösségében, ez ad muníciót a konfliktusok hatékony kezeléséhez. A önismeret a tudatosságot, a másokhoz való kapcsolódást, az együttműködés képességét növeli, ez az alapja, hogy valódi közösségi minőséget hozhassunk létre a közösség többi tagjával. És ha még ráadásul azt a vezetői, csomóponti szerepet töltjük be, amit közösségi facilitátornak hívunk, vagyis – Pabló kifejezésével élve – az “összeszerető” szerepet, akkor elengedhetetlen a megfelelő önismeret.
Enélkül nem tudjuk segíteni a közösséget abban, hogy ne essen szét az első nehézségeknél, hanem hosszú távon életképes maradjon.
Az önismereti műhely után kicsit több, mint egy hónappal egy szintén kétnapos asszertív tréningen vettünk részt. Kevesebb elmélet, de annál több gyakorlat alatt kerültünk közelebb ahhoz, hogy felismerjük az asszertív magatartást, és megértsük, miért elengedhetetlenül fontos ez egy közösségi facilitátor számára. Kiscsoportos munkákban gyakoroltuk az értő figyelmet, az én-közlést, az önérvényesítő párbeszédet, az érzelmeinkhez való kapcsolódást, de arra is lehetőségünk nyílt, hogy egy vitahelyzetben kipróbáljuk facilitátori készségünket: megértsük a szembenálló felek álláspontjait, illetve elsimítsuk a közöttük kialakult konfliktust. A tréning ráadásul egy valódi közösségi együttműködésre is lehetőséget adott: a budapesti helyszín közelében élő, és a képzésben három fővel is részt vevő Zuniverzum ökoközösség szervezte az ellátást: ők a csapatmunkát gyakorolhatták, mi pedig finom ételekhez, italokhoz jutottunk.
Mire jó az asszertív kommunikáció?
És hogy miért is fontos az asszertivitás egy közösségi facilitátornak? Lássuk két résztvevő szemével:
“Az asszertíven viselkedő egyén a helyzetek megoldására törekszik úgy, hogy közben minden résztvevő szükségletét, igényeit figyelembe veszi. Az asszertív kommunikáció segítségével bonyolított nehéz helyzetben még akkor is mindkét fél képes jó érzésekkel abbahagyni a beszélgetést, ha nem születik közös megoldás. Tehát nem feltétlenül válik valóra, amit ÉN akarok és nem feltétlenül, amit TE akarsz az első pillanatban. Az asszertív kommunikációval az történik, amit MI szeretnénk. Hozzáteszem, hogy ez nem csupán egy technika, ez egy tudatállapot. Egy olyan független, együttérző tudatállapot, amelyben képes vagyok a „MI székéből” vizsgálni a helyzeteket.”
“Az asszertivitást úgy határoznám meg saját szavaimmal, mint az érett személyiség egyik sajátját, amely asszertív magatartást és attitűdöket eredményez az ember életében: például ismeri es becsüli képességeit és gyengeségeit. Biztonsággal képes kapcsolódni vagy elhatárolódni a környezetében lévőktől és helyzetektől. Ebből következően empátiát, a különböző nézőpontokkal való azonosulást, és az elvonatkoztatást is képes alkalmazni, amikor a helyzet megkívánja. Tisztában van céljaival, az úttal, amit járni kíván, és tevékenyen, aktív szerepet vállalva van jelen az életében (emberi közösségekben, belső folyamatai megélésében, hivatásában, stb.) Ezeket így kibontva már látszik: egy egyénekkel, emberi viszonyrendszerekkel foglalkozó fejlesztő, összeszerető szerepkör betöltéséhez, ezen „skillek” felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak. Ezért fontos az asszertivitás.”
Tudásmegosztás tanulócsoportban
Mind az önismereti, mind az asszertív tréning rendkívül hasznos volt nemcsak a tudásátadás, hanem a szemléletmód fejlesztése, a kapcsolódás, a tapasztalatcsere miatt is. Mindkettőn több oldalnyi jegyzetet írtam, és komoly ismereteket kaptam, de most azt mondom, mindez csak a “bemelegítés” volt. Ezek után szinte rögtön kezdődött az online képzés, amely három nagy témát ölel fel (alapozó -, belső kommunikáció folyamat segítő- és csoportdinamikai modul), és minden héten új elméleti anyagot és új feladatot is kapunk, amelyeket egyénileg, de sokszor a háromfős tanulócsoportokban is meg kell oldani. Ez egy különös, heti ritmust hozott az életembe: hopp, megjött az új feladat – rengeteg olvasás – kijegyzetelés – egyéni feladat megoldása – tanulócsoportos megbeszélés – szorgalmi – újraolvasás – ezt itt még nem értem, szerintetek? – erről már olvastam valahol, de hol? – osztálytársak válaszai – de érdekes meglátás! – vajon mit ért azon hogy …? – visszajelzés – nem értem a visszajelzést – gondolkodás – még több gondolkodás – házi feladat-kiegészítés – lemaradtam az olvasással – ezt a könyvet is inkább megveszem – még rengeteget kell tanulnom – de már azért sokat fejlődtem – még többre vágyom …
Így hát most itt vagyok, már nem is tudom hanyadik tanulócsoportos alkalmon. Ma én vagyok a megbeszélés facilitátora, vagyis folyamatvezetője. Előzőleg elkészítettem a napirendet, megosztottam a csoporttársaimmal, ők pedig írtak bele megjegyzéseket, kérdéseket. Miután túl vagyunk az első ponton – a ki-hogy-van-körön -, belemerülünk a tananyagba: elméleteket tárgyalunk át, átsegítjük egymást a nehezen érthető részeken, gyakorlati példákat hozunk fel, megvitatjuk, hogyan emelhetnénk át ezt vagy azt a facilitátori módszert a saját közösségünkbe. Ja, és persze azt is megosztjuk egymással, ki hogy látja a képzés “szappanoperáját”: Pabló és Éva valódi történéseken alapuló esettanulmányát, amelynek az újabb és újabb részeihez kapcsolódó feladatai egy közösség belső nehézségeinek gyakorlati megoldásaira készítenek fel.
Minden tanulócsoportos alkalom után sokkal gazdagabban érkezem haza. Na, és azzal a kissé türelmetlen vággyal, hogy a tanultakat éles helyzetben minél hamarabb kipróbálhassam.
